2023 visszanézve

2023 visszanézve

2023-12-11

Dr. Torma Viktória

Címkék: 2023, évértékelő

Kategóriák: hobbi kencekészítőknek, kozmetikum akadémia, vállalkozóknak


A 2023-as év rengeteg változást hozott a cégünk életében. Visszanézek, és el sem hiszem, honnan kezdtük.

2022 októberében kezdtünk hivatalosan is együtt dolgozni az új marketingesünkkel, Eszterrel, akivel elkezdtünk arról beszélgetni, hogyan vezényeljük le a cég átalakulását. Házikence Tanodából DermAkadémia lettünk. A név 2022 karácsonyára véglegessé vált és belekezdhettünk az átalakulásba.

Az új iskola, immár Kozmetikum Készítő Akadémia első modulját már ez év januárjában vettük fel. Ezután sorban következtek a többiek, januártól júniusig. Közben megújítottuk a kisebb, kezdőknek szóló tanfolyamainkat is, bár nem sikerült annyit csinálni, amennyit terveztünk. De így is lett 7 új tanfolyam, melyek egy része a baba körüli ápolási feladatokat járja körül, más része a dezodorok lehetőségeit veszi sorra. És lett egy napvédős tanfolyamocska is a meglévők mellé.

Szeptemberben aztán elindult az új Akadémia, két új iskolával együtt. Így valójában három képzést indítottunk a nagyok közül: így az év végén a túl vagyunk az egész Szappankészítő Iskolán és nagy izgalommal várjuk a Gyógynövényekkel foglalkozó iskola kezdetét. Pont félidőben vagyunk az Akadémiával.

Az új képzés nekem nagyon tetszik. Végre elkészültek a régen várt segédanyagok, vízoldható - zsíroldható táblázatok, alapanyagok és funkcióik segédanyagok és így tovább. A gyakorló feladatok is színesebbek lettek, élvezetesebbek a hallgatók számára. A visszajelzések alapján sikerült eltalálnom azt a szintet, hogy a feladatok nehezek, de nem túlságosan. Komoly feladatok és gondolkozásra késztető kérdések vannak bennük amiken lelkesen dolgoznak.

Az Akadémia második féléve februárban indul. Lelkesen készülünk rá mindannyian. Kétféle új képzést tervezünk, az egyik a Kozmetikum Fejlesztő Akadémia, amit kétfelé osztva is el lehet majd végezni, a másik pedig a Kozmetikus Továbbképzés, ezek a Kozmetikum Készítő Akadémia elvégzése után felvehető kurzusok.

Az Akadémiákon kívül elkészült az új honlapunk, egy teljesen új arculattal és dizájnnal. Eszter csodás abban, hogy még én is megtanultam használni az arculati elemeinket és a színeinket. Ezzel erősen megkönnyítette a munkámat, és a kreativitásomat a megfelelő irányba (tanfolyamok tervezése felé) terelte.

Csatasorba állt új tanfolyam-kezelő rendszerünk, amit Moodle alapon építettünk fel. Ezt a rendszert használja a legtöbb egyetem is az oktatási anyagok átadására hallgatóinak. Itt mindenki benyújthatja a házi feladatait (aminek a mennyisége szintén nőtt az előző félévekhez képest) és a tesztek megoldását. Itt kapja meg mindenki a következő modulra szóló tananyagokat és feladatokat.

Az első félév mindig afféle tesztelése az új rendszereknek, és ez nálunk apróbb döccenőkkel ugyan, de csodásan vizsgázott. Nagyon büszke vagyok a DermAkadéma csapatára, és magamra, hogy ilyen csodás munkatársakat sikerült találnom!

 

Köszönet Györgyinek, Mewicknek, Adrinak és Eszternek, és minden segítőnknek!  

    

 

 

 

 

 

 

 

 

« Ugrás az összes blogbejegyzéshez

Tartsuk a kapcsolatot!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész légy!


Írj nekünk, ha kérdésed van!